Az interaktív tananyagok használata a mai virtuális világban szinte elengedhetetlen. A mai kor gyermekeit sokkal inkább leköti egy-egy játékos feladat, mintha csak és kizárólag a tankönyvi feladatokra hagyatkoznánk. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne használjunk tankönyveket a tanóráinkon, csupán arra gondolok, hogy sokkal nagyobb élményt nyújt a tanulóknak, ha vegyítjük a technikát és a papíralapú tankönyvek használatát, s interaktív táblás feladatokkal tesszük színesebbé óránkat. Az általam összeállított interaktív tananyagot a SMART Nootebook programmal készítettem el, mely program változatos lehetőségeket biztosít az élvezetes feladatok szerkesztésére. A SMART Nootebook Toolkit-nek köszönhetően válogathatunk már kész sablonokból, játék ötletekből.
Interaktív tananyagom témája magyar nyelvtanhoz kötődik, azon belül is a szövegtan illetve szövegtípusok témakörhöz készítettem 4 feladatot. Az óra célja ismeretbővítés, 10. évfolyam számára készült.
Feladattípusok, melyek
közül válogattam: párosítós feladat, táblázatba illesztő feladat, játékos quiz.
A vizuális segédeszköz használatával
a különböző kognitív tanulási stílusokat kívánom erősíteni A szövegtanulás/
szabálytanulás során a képhez kötés módszerével eredményesebbé tehető a
tanulási folyamat. Sokat segít, ha ők készítik az ábrákat. A táblázatos feladat
a rendszerezésben segít sokat. A quiz kitöltésével játékosan tanulnak a diákok.
Nagyon tetszik az általad készített feladatsor! Én még nem használtam a tevékenységszerkesztőt feladat elkészítésére, de most a te feladatsorodon felbátorodva kipróbáltam, és rájöttem a működésmódjára, szóval köszönöm a motivációt! :)
VálaszTörlésKedves Niki! Egyetértek Veled abban, manapság az interaktív tananyagok szerves részei a tanórának, egyrészt mert megkönnyítik a tanár munkáját, másrészt mert a diákok figyelmét is jobban leköti.
VálaszTörlésSokszínű és változatos az általad létrehozott feladatsor. A játékos quiz a végén felteszi az í -re a pontot :)
Köszönöm a hozzászólásaitokat! Örülök, hogy kedvet csináltam hozzá! :)
VálaszTörlés