2016. május 8., vasárnap

Digitális történetmesélés


A digitális tananyag készítés lehetőséget ad a pedagógus számára, hogy kiegészítse mondandóját, extra történetekkel fűszerezze az óráit. Nyelvtanulás céljából már csak azért is hasznos lehet, mert a tanár által felmondott idegen nyelvű szöveg segítheti a tanulókat az otthoni gyakorlásban. A digitális tananyagok tehát fejlesztik a tanulók szövegértését, kommunikációs készségét és hallásértését is.
Hasznos lenne a tanulók számára, ha ők maguk készíthetnének videókat, amelyhez közös kutatómunka kapcsán kereshetnének képeket, zenéket. Elég egy-egy nagyobb témakör bevezetésére, vagy összefoglalására gondolni, amely során projektmunka keretén belül el tudnám képzelni, hogy a tanulók az egyes témakörök mentél izgalmas videókat szerkesztenek. Motiváló, ösztönző, s egyben tanulási folyamatukat elősegítő munkára lenne lehetőségük.  Közben kooperatív csoportmunkában dolgozhatnának fejlesztve a csoportmunkában való készségüket.

Digitális tananyagom a Movie Maker alkalmazással készítettem el, melynek témája Róma eredetmondája. Egy idegen nyelv tanítása során nem csak a nyelvet, hanem az adott ország kultúráját és történelmét egyaránt tanítjuk. Az általam összeállított tananyag során a tanulók megismerkedhetnek Romulus és Remus mondájával.
 A Movie Maker alkalmazást nagyon kreatívnak, sokszínűnek találtam.

Történetem
ITT elérhető.